Túlterhelten

"Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon." (Zsidókhoz írt levél 12:12-13)

A bűnnel terhelt világban hamar megfárad az ember, a terhek alatt könnyen megroskad a térd. Mitől lankadnak meg a karjaink, hogy még imádságra sem tudjuk felemelni az Isten felé? Mitől remegnek meg a lábaink, hogy a járásunk is bizonytalanná válik? Sok terhet rak ránk a világ, amelyet nem kellene hordanunk. A Sátán világi kívánságokat, mint mézesmadzagot húzza el az orrunk előtt, hamis vágyat ébresztve bennünk, azt sugallva, hogy csak ezek megszerzése által lesz teljes és boldog az életünk. Ilyenkor leléphetünk az egyenes ösvényről egy rögös, veszélyeket rejtő "görbe" útra, ahol könnyen eltévedhet és megbotolhat a kényelmét, testi kívánságait kereső ember. Miközben a földi gazdagságot hajszoljuk, kimerülünk, és az igazán fontos dolgokra nem marad erőnk. Lelkünk, kapcsolataink sérülnek, és lassan elveszítjük az irányítást saját életünk felett, már a kielégíthetetlennek tűnő vágyaink parancsolnak, leuralva bennünket.

A szabados, könnyelmű, bűnt megtűrő élet is terheket rak ránk. A lelkiismeret-furdalás, a vádlás, a szégyentől, büntetéstől való félelem kimeríti a lelket, elveszi az élet szabadságát és természetes örömét. Vannak terhek, amelyeket nem nekünk kellene hordoznunk, mert nem a mieink. A mások segítésére nyitott lélek könnyen csapdába kerülhet, ha megtalálják a saját terhüket hordozni nem akaró emberek. Előfordulhat, hogy egy ideig segítenünk kell a gyengéknek, de ha megerősödtek, és újra képesek tovább vinni a saját terheiket, el kell engednünk őket.

Nekünk is vannak terheink, ezeket azért kaptuk, hogy alázatban tartva formáljanak bennünket, és megóvjanak az elbizakodottságtól, majd Isten felé tereljék lelkünket. Lehet, hogy magunkra ismertünk, és úgy érezzük, "csomagok" sokasága alatt roskadunk, és fogalmunk sincs, melyeket kellene félretennünk, visszaadnunk másoknak, leselejteznünk, mert már nem szükségesek. Érezzük, hogy ezt már nem bírjuk sokáig, de nincs erőnk cselekedni. Ki segíthet? Hogyan tudnánk megerősíteni a saját karjainkat, térdeinket?

A levél írója a fejezet elején arra biztat bennünket, hogy tegyük le a ránk nehezedő terheket, és a bennünket megkörnyékező bűnt, majd nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére. Kérjünk bátorságot Istentől, hogy el tudjuk engedni a terheket, imádkozzunk, hogy szabadulni tudjunk a hamis belső és külső kényszerektől! Ahogy ezt megtesszük, könnyebb lesz, és megerősödve, fejünket felemelve megláthatjuk a Krisztus által elkészített egyenes utat, amelyen haladva meggyógyulhatunk.