Tisztán látod?

"Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?" (Lukács evangéliuma 6:41)

Jézus szava itt a képmutató ember viselkedéséről rántja le a leplet. A megrögzött kritikus állandóan a hibát keresi a másikban, és embertársa gyengeségeit kihangsúlyozva nevezi ki magát annak ítélőbírójává. Jézus itt nem az egészséges, őszinte és építő kritikáról szól, amely igei, szelíd, egyenes, jóindulatú, és a beszélgetés után elhal, nem lesz belőle pletyka. Megváltónk azt a magatartást utasítja el, amikor valaki a saját gyengeségeit rejti el mások megítélése mögé. A kegyes ítélkezés lelkülete megvetendő, mert sokszor a jóakarat álcája mögé bújva önmagát magasztalja fel. Előfordulhat, hogy a kritizáló a másikban veszi észre saját hibáját, és önmaga helyett inkább az embertársát ítéli el. Az ítélkezés gyökere a büszkeség: az ítélő többnek gondolja magát a megkritizált embernél. A kritikus szemléletű ember elfelejtkezik az önvizsgálatról, hiszen minden figyelmével a másikra koncentrál. Eközben lelke egyre távolodik az általa megítélt személytől, és magasabb pozícióba emelkedve keménnyé, rideggé válik a szíve. Maga felé elveszti egészséges látását, és saját vétkei felett is szemet huny. Előfordul, hogy a képmutatás kényszerében elsüllyedve más embereket is maga mellé állít az ítélkezésben, hogy igazolja cselekedetét, ez azonban testi és ördögi, Isten pedig joggal ítéli el ezt a magatartást. Jézus tanácsa: "Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből."

A szívünk mélyére nézve be kell ismernünk, hogy mindnyájan beleestünk már a képmutatás bűnébe. Jézus szava ma még nem ítél, hanem ment: aki nem fogadja el igazságként, az magát ítéli el. Isten megtérésre hív, és arra biztat, hogy önvizsgálatot gyakorolva először a saját életünkben szemlélődjünk, és ha már tiszta lesz a látásunk, akkor forduljunk embertársaink felé, hogy mentő szeretettel tudjunk segíteni.