Kevésnek érzem magam

2024.05.13

"Ha ezt mondaná a láb: "Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része-e?" (Pál első levele a korinthusiakhoz 12:15)

Pál apostol a korinthusiakhoz írott levelében a Krisztus által megváltott, elhívott gyülekezet közösségét a testhez hasonlítja: "Mert, ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is." A korinthusi gyülekezetben sokfajta nemzetiségű, másfajta kulturális, szociális hátterű, személyiségű ember találkozott. Különös kihívást jelentett őket egységes közösséggé formálni. Jézus Krisztus váltsága azonban közös nevezőre hozta őket, a Szentlélek által ugyanazzal a lélekkel töltekeztek be, így a Krisztus testében mindenkinek lehetővé vált, hogy megtalálja a helyét. Nem könnyű feladat a különbözőségeket egységgé ötvözni, hiszen azok általában elválasztanak. Ez nemcsak a gyülekezetben kihívás, hanem minden emberi közösségben.

A fejezet egységes fő üzenete: szükségünk van egymásra, bár különbözünk egymástól, mégis törődnünk kell egymással. Az ige gondolatát olvasni egyszerűbb, mint megélni, és igazodni hozzá. A valóságban komoly akadályokkal kell szembenéznünk. Ilyen például a csökkentértékűség problémája, amellyel sokan küzdenek ma is. Igénk ezt a gondolatot is a test példáján keresztül magyarázza. Vannak, akik feleslegesnek érzik magukat, úgy látják, hogy a közösségükben nem fontosak, igazán nincs is rájuk szükség. Ennek hátterében több ok is meghúzódhat. Egy közösség kirekesztő magatartást tanúsíthat a korosztályok eltérő gondolkodása, képességek szerinti megkülönböztetés, szociális háttér, iskolai végzettség, gyengébb teljesítmény miatt. Sokan érezhetik magukat kevesebbnek, mert a szüleik értékrendjének, magasra emelt mércéjének nem tudtak megfelelni. Élhettek át kudarcokat az iskolai tanulmányaik során, kortárs közösségeikben, ahol nem érték el az adott közösség által támasztott követelményeket. Szerezhettek kapcsolati sebeket, mert nem tudtak megfelelni az elvárásoknak. Elvállalhattak a képességeiket meghaladó feladatokat, ahol nem tudtak megfelelő szinten teljesíteni. Összehasonlíthatták magukat tehetségesebb emberekkel, akiknek csak árnyékaik lehettek. Élhettek át elutasítást, lehetnek félreértett vélemények, értékelések, indulatból kimondott mondatok, és sok más ok, ami miatt így érezhetik magukat. Istennél van a gyógyulás. Pál így vonja le a következtetést a 17. versben: "Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta." Isten számol veled, megvan a kijelölt helyed, amelyet csak te tudsz betölteni.