Itt az idő, hogy a helyedre állj!
"Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz." (Józsué könyve 1:9)
Isten örökkévaló szava, már milliókat bátorított az elmúlt évezredek során. Ez a mondat akkor hangzott el, amikor az Úr Mózes halála után Józsuét jelölte ki a nép vezetőjének. Józsué felelősségteljes megbízást kapott Istentől: népét be kellett vezetnie az ígéret földjére. Józsué nemcsak beugró volt, hanem Isten felkészítette a szolgálatra, hiszen Mózes mellett részese lehetett az Egyiptomból való szabadulásnak, a pusztában átélt csodáknak. Láthatta Istent cselekedni, szembesült a nép engedetlenségének pusztító következményeivel, megtapasztalhatta Isten hűségét, gondoskodó szeretetét, áldásainak gyümölcseit. Tanúja lehetett Mózes hitharcainak, hallhatta imádságait, láthatta a népért való tusakodását, érezhette Isten iránti szeretetét, hűségét. Egyszóval mindent megtanulhatott, megtapasztalhatott, ami egy ilyen felelősségteljes feladathoz kellett, és élő bizonyságai voltak Isten hatalmáról is.
Mózes árnyékában ennek a fiatalembernek Istenben való rendíthetetlen hit született a szívében, ami sokkal fontosabb volt a tanulható dolgoknál. Engedelmes, bátor, hűséges, az igét tekintélyként elismerő, Istenhez ragaszkodó férfivá vált. Mindenben segítette, támogatta Mózest, viszont a nép vezetésének feladata eddig nem az ő vállát terhelte. Elérkezett az idő, hogy az árnyékból kilépjen, és felelősséget vállalva Mózes helyére álljon.
Nekünk is voltak vagy vannak példaképeink, támogatóink, akiket Isten mellénk állított egy időre. Ezek az emberek támaszainkká váltak: fogták kezünket, míg megtettük hitünk első lépéseit, bátorítottak minket az élet nehéz pillanataiban, esetleg tanácsoltak döntéseink meghozatalánál. Ajándékul kaptuk őket, hogy segítsenek, védjenek, vezessenek, támogassanak minket, és elkísérjenek életünk egy szakaszán.
Előbb vagy utóbb elérkezik a pillanat, amikor a saját lábunkra kell állnunk, harcokat kell vívnunk, a ránk bízott szolgálatokat, feladatokat el kell végeznünk, önálló döntéseket kell hoznunk, és az Isten előtt vállalnunk kell a felelősséget a ránk bízottakért. Ekkor már nem a példaképeink, tanítóink hitét kell élnünk, hanem a sajátunkat kell magtalálnunk. Érzékelnünk kell a pillanatot, amikor a "köldökzsinórt" elvágva le kell válnunk róluk, és önállóan kell megtennünk a számunkra kijelölt utat. Józsuét az Úr bátorítása megerősítette, hogy a helyére álljon. Minket sem fog egyedül hagyni a hitben való felnőtté válás útján! Légy bátor és erős!