Hálaadás

2024.10.21

"Ha bementek arra a földre, amelyet nektek adok, és learatjátok annak termését, vigyétek el az aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az Úr előtt…" (Mózes harmadik könyve 23:10-11)

A baptista közösségekben ebben az időszakban tartjuk a hálaadó istentiszteleteket. A hálaadónap magyarországi gyakorlata a 19. században Németországból hazánkba érkező baptista misszionáriusok példája nyomán honosodott meg a közösségünkben. A hívők Isten gondoskodó szeretetéért, a termésért, betakarításért adtak és adnak ma is hálát.

Az ószövetségi igénkben is arra utasítja Isten a népét, hogy emlékezzen meg arról, aki adta számára az élethez szükséges táplálékot. A mai korszellem másképp gondolkodik: természetesnek veszi, hogy jólétben él, az emberek többsége ennek megteremtését magának tulajdonítja, elfelejtkezik Istenről. Sokaknak természetes, hogy süt a nap, eső érkezik a termésre, a boltok tele vannak élelmiszerrel. Jellemző a "nekünk ez jár", vagy "a jobbat is megérdemeljük" gondolkodás, és a hálaadás helyett inkább az elégedetlenség tartja fogva sokak lelkületét. Az emberi bűnös természet főleg a hiányaira összpontosít, és elfelejtkezik arról, hogy mivel rendelkezik. A fogyasztói társadalom gépezete az emberek életében azt a területet bombázza, ahol valóságos vagy vélt hiány van, szándékosan gerjeszti a vágyat a már meglévő értékeinknél jobb, kényelmesebb, divatosabb dolgok iránt. A hiányok a gondolatainkat mindig a jövőre, az áhított vágyak útjára állítják, így állandóan a távoli messzeségben találjuk magunkat, ahol az álmaink elterelik a figyelmünket a már meglévő ajándékainkról. Ez egy elégedetlen lelkületet fakaszt a vágyakozó emberben, aki nem képes hálát érezni, és nem tudja megragadni a jelen áldásait.

Kérlek, csendesedj el most egy pár percre, és vedd számba, hogy mennyi jóval áldott meg az Isten: erőt adott, hogy felébredj, egészséget, vagy türelmet, hitet, reményt a gyógyulásra, ha betegséggel harcolsz, a szeretteid is melletted lehetnek, képességet, tehetséget, lehetőséget, hogy tanulj vagy dolgozz, talán még kikapcsolódni is van módod, és kipihenheted magad. Sok dolgot lehetne még felsorolni, ami nekünk természetes, de más embereknek esélye sincs hozzánk hasonlóan élni, mert a háborúk, válságok, katasztrófák árnyékában kell szenvedniük. Elégedetlen vagy megelégedett, háborgó vagy hálás vagy?

Tégy ma egy próbát: köszönd meg Istennek, és vidd elé a szíved hálaáldozatát! Érezni fogod a változást, amely egy boldogabb útra állítja lépteidet.