A múltban ragadni
"Lót felesége azonban, aki mögötte ment, közben hátranézett, és sóbálvánnyá vált." (Mózes első könyve 19:26)
A Lót családját mentő angyalok kivitték őket a városon kívülre, és ezt mondták nekik: "Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken!" (Mózes első könyve 19:17) Ott kellett hagyni mindenüket: a vagyont, az otthonukat, az emlékeket, embereket, akik közel kerültek hozzájuk – mindent, ami a földi élet biztonságát jelentette számukra. Az ilyen élethelyzetekben értékelődik fel a múltban meghozott jó vagy rossz döntés, hiszen aratni kell a vetést. Lót rossz helyre vetett, rövidtávon gondolkodott, a gyors felemelkedést, meggazdagodást választotta. Nem volt körültekintő, és figyelmen kívül hagyta az árulkodó jeleket, hiszen a város már akkor is tele volt bűnnel, amikor oda költözött.
Ma is akadnak olyan tisztaságra törekvő, normális erkölcsi értékeket valló, hitben élő emberek, akik abban a reményben vállalnak közösséget a bűn mérge által megfertőzött lelkekkel, közösségekkel, hogy majd megváltoztatják, kimentik őket a mocsárból. Nagy vakmerőség Isten akaratát, bölcsességét kihagyni a döntésből, hiszen ha ő nem lesz jelen, akkor az ember csak saját erejére, tudására támaszkodhat, amely gyorsan elfogy, és kiéghet a lélekmentő. Ilyen helyzetben nem szabad kapkodni, az érzelmekre hallgatni, hanem alaposan meg kell vizsgálni minden körülményt, és pecsétet kell kérni Isten igéjéből. Mi jelentheti a veszélyt egy Isten akaratával nem számoló, rossz döntés által meghozott kapcsolatban, vállalkozásban, misszióban? Nem szabad lebecsülni a gonosz mögött meglapuló erőt, amelynek a Sátán a forrása! Melyik a könnyebb: az asztalon álló embernek maga mellé felhúzni a földön állót, vagy az asztalról lerántani a földön állónak a másikat? Ilyen az, amikor az ember egyedül próbálkozik menteni…
Van még más veszély is: olyan kötődések alakulnak ki a bűnnel mérgezett emberhez vagy közösséghez, amelyek a testet, annak vágyait ejtik rabul: jólét, kényelem, amely lustává tesz, élvezetközpontú bűnök, amelyek lassan megmérgezik az egészséges gondolkodást. Szép lassan a beszivárgó méreg beteggé teszi az egészséges embert. Lót felesége tudta, hogy az életükért futnak, hogy az angyalok miért mondták, hogy ne nézzen vissza, de a szíve ott maradt Sodoma fertőjében. Megfertőződött a lelke, sajnálta az otthagyott, nyomorult dolgokat, figyelmen kívül hagyta az Isten féltő szeretetét. Ma is sokan buknak el hasonlóan, nem tudnak Istennel újat kezdeni, mert a szívük ott marad a pusztító bűnmocsárban. Ne ragadj le a múltban, kezdj Istennel újat!