HITÉLET

Mit keres egy baptista gyülekezet a gyermekvédelmi munkában? A válaszunk az, hogy ezzel is engedelmeskedni akarunk Jézus Krisztusnak. Olvasva a Szentírást látjuk, hogy Isten szociálisan rendkívül érzékeny. A 68. Zsoltár ezt mondja: "Árvák atyja, özvegyek védője az Isten". A 27. Zsoltárban pedig ezt olvassuk: "Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem".

A nevelőszülői hálózat keretein belül, lehetőség van jó szakmai munkát végezni, de lehetőség van Isten irgalmát is bemutatni. Hisszük, hogy a jó szó, a bölcs tanács érték. Azt is hisszük, hogy a Biblia szava gyógyszer a felnőttek és a rájuk bízott gyermekek számára. Ez semmiképpen nem erőszakos "térítgetést" jelent, hanem Isten értékrendjének világos megélését és megjelenítését  munkánk során. Lehetőség a személyes döntésre külső nyomás nélkül. Amikor minden szó, tanács kiüresedik megszólal Isten.

Istent nem bevonjuk a munkánkba, hanem engedjük, hogy Isten vonjon be minket az Ő nagy munkájába.

LELKIGONDOZÁS

A lelkigondozás az életkérdésekről folytatott beszélgetés". Ezek az életkérdések általában valamilyen válsághelyzetben kerülnek előtérbe. Válsághelyzet kialakulhat például valamely családi, munkahelyi, iskolai probléma kapcsán, életkori váltásoknál, balesetnél, betegségben. Ezekben a helyzetekben az ember lelke mélyéig megrendülhet. Kérdések fogalmazódnak meg benne, amelyekre nem vagy csak nehezen talál választ. Ilyenkor az élet alapjait érintő témákra és egyszerűen a folytatásra ("hogyan tovább?") egyaránt rákérdezhet. 

- hívjon bátran - 

Kiss János
+36-20-775-8371

IGEI GONDOLATOK

Kedves Olvasó!

Talán már találkoztál a hétindító elmélkedéseinkkel, ezért szeretnénk beavatni, hogyan született a gondolat a sorozat elindítására.Azt tapasztalom, hogy kevés időnk marad arra, hogy naponként lelki táplálékot vegyünk magunkhoz. A Biblia igéinek ihletésére született írások szeretnék az érdeklődés felkeltésével a teremtő Istenre irányítani a figyelmet.Tudom, hogy sok olvasó életében jelen van a hit. Isten szava megpendít olyan húrokat a szívünkben, amelyek szépen szólnak, de ha elhalkulnak a dallamok, akkor lecsendesedik a vágy, hogy jobban keressük Alkotónkat. Igazán csak abban tudunk hinni, akit megismertünk. Az Istennel való kapcsolat is ilyen. A cél tehát: - felkelteni, és ébren tartani az érdeklődést;- megismerni Jézus Krisztus megváltó áldozatának életet átformáló erejét;- segíteni abban, hogy az életünk kérdéseire az Isten igéjének fényében kaphassunk kielégítő válaszokat; - olyan témákról is gondolkozni, amelyekről nem szoktunk a mindennapi gyakorlatban elmélkedni, mert nincs időnk rá, vagy tabu témák.Köszönöm, ha velem tartasz az Isten megismerésének útján, áldott csendességeket kívánok! 

Szeretettel: Kiss János

"Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak." (Zsoltárok könyve 147:10-11)

"Egy másik angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet." (Jelenések könyve 14:8)

"…Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta." (Máté evangéliuma 28:5-6)

"…Tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (Péter első levele 1:18-19)

"Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék." (Márk evangéliuma 15:15)

"Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj!" (Máté evangéliuma 14:28-29)

"De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" (Máté evangéliuma 14:27)

Elérhetőségek:

Debreceni Baptista Gyülekezet
4029 Debrecen, Szappanos u. 23.

Telefonszám

+36-20-775-8371 Kiss János vezető lelkipásztor
+36-20-253-5745 Komlósi Sándor lelkipásztor

Honlap:
dbgy.hu 

Email:
iroda@dbgy.hu  

Facebook: 
https://www.facebook.com/debrecenibaptista 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!