Folyamatosan növekedünk…

„Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! … Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz..” (Ézsaiás próféta könyve 54, 2-3)

Hatalmas áldásokat éltünk meg az utóbbi, bő egy évben, melynek egyik megnyilvánulása, hogy Hajdú-Bihar megyén kívül Borsod-Abaúj Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is szükség volt a nevelőszülői tanácsadók számának bővítésére, illetve irodák nyitására.

Fontos számunkra, hogy jó körülmények között tudjon megvalósulni a szakmai munka, vagy a hálózatunkban elhelyezett gyermekek és vérszerinti szüleik között megvalósuló kapcsolattartás (erre Szolnokon és Karcagon van lehetőség), illetve a pszichológiai vizsgálat. Hisszük, hogy nem véletlenül adatott mindez, és igyekszünk Istentől kapott bölcsességgel használni a ránk bízott gyermekek javára!


Irodáink a következő helyen találhatók meg a két megyében:
– 5300 Karcag, Szent István sugárút 17.
– 3527 Miskolc, Zsigmondy Vilmos utca 2. C ép. 212-es iroda
– 5000 Szolnok, Széchenyi út 21.*


Köszönjük mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak az eddigi eredményekhez!

*Frissítés:
Szolnoki irodánk új címre költözött: 5000 Szolnok, Ostor utca 2. fszt. 1.